Hatott-e Quentin Tarantino az elsőfilmes Bodzsár Márk Isteni műszak című alkotására? Vajon lehet Kubala László, a Barcelona legendás magyar focistájának életét az emigránsok univerzális sikertörténetének nevezni? – többek között ezeket kérdezték a nézők a San Franciscó-i Magyar Filmfesztiválon, amit joggal nevezhetünk az amerikai egyetemisták és a fiatal magyar emigránsok találkozójának is. A Berkeley Egyetem egyik fiatal magyar kutatója találóan jegyezte meg, hogy jó volt megszabadulni a hazai politikai hisztériától és felszabadultan örülni a magyar kultúra amerikai sikerének.
Hirdetés
Miért magyar filmfesztivál és miért éppen San Franciscóban? A lelkes, professzionális szervezők – Steven Kovacs filmesztéta-professzor, Pigniczky Réka dokumentumfilm- rendező, Homor Éva producer – a Válasz.hu-nak elmondták, hogy ők is Bunyik Béla „köpönyegéből bújtak elő”, hiszen Bunyik álmodta meg tizennégy évvel ezelőtt Los Angelesben, a film fővárosában a magyar filmfesztivált. Los Angeles a zárás után továbbította a filmeket Kalifornia másik fellegvárába, hogy a közönség ott is láthassa őket. Idén azonban a szervezők úgy határoztak, hogy önálló magyar filmfesztivált indítanak el San Franciscóban.
A döntés több szempontból is szerencsésnek bizonyult. A high tech kozmopolita fővárosa egyre jelentősebb lesz, egyre több értelmiségit vonz a világ minden részéről.
Kivételes körülmények között, nem moziban, hanem egyetemen rendezték az eseményt San Franciscóban. A Coppola-vetítőteremben amerikai filmes diákok, Kelet-Európa iránt érdeklődő értelmiségiek, emigránsok, kint dolgozó magyarok találkoztak. A közönség összetétele azt bizonyította, hogy a magyar emigráció jelentősen átalakult, hiszen az ’56-osok szerepét átvették a Szilícium-völgyben dolgozó vagy a környék nagy egyetemein tanuló diákok, kutatók, akik magyarságukat nem a menekültek haza iránti nosztalgiájával, hanem a kultúrához, a hagyományokhoz való kötődéssel fejezik ki.
A fesztivál szimpóziummal emlékezett a kommunizmus összeomlásának 25. évfordulójára, melyen a rendszerváltás történelmi jelentőségét, problémáit, a Nyugat szerepét vitattak meg. Ennek keretében láthatták a nézők több dokumentumfilm mellett Fekete Ibolya Bolse Vita című alkotását. A folyosón Nagy Piroska amerikai-magyar fotóművész a ’89-90-es sorsfordító éveket dokumentálta.
Kocsis Tibor (Magyarok a Barcáért), Orosz Dénes (Coming Out), Bodzsár Mark (Isteni Műszak)
A játékfilmek között volt romantikus vígjáték, a Coming out, ami különös érdeklődést keltett a jelentős homoszexuális közösséggel rendelkező San Franciscóban. De vetítették A berni követ című túszdrámát és az abszurd humort felvillantó társadalomkritikát, a Fekete leves című akciófilmet.
Az elsőfilmes Bodzsár Márk horror-komédiája a 90-es évek balkáni háborújába, a rendszerváltozás utáni vadkapitalizmus világába vezet. A fiatal rendező reméli, hogy Európa után Amerikában is megértik a produkciót.
A tíz bemutatott dokumentumfilm közül kiemelkedett Kocsis Tibor produkciója, a Magyarok a Barcáért, ami az FC Barcelona legendás magyar futballtriójának, Kubala Lászlónak, Czibor Zoltánnak és Kocsis Sándornak állít emléket. A jelenlevő rendező örömmel nyugtázhatta a nézők reakcióit. Egy idős amerikai úrnak például az 50-es években az aranycsapat jelentette Magyarországot. Az emberi dráma ragadta meg azokat az amerikaiakat, akik nem is ismerik a „soccert”. Másokat a történet hátterét adó világháború utáni évek érdekelték. És akadt olyan is a nagy „olvasztótégelyben”, aki az emigráció örök érzelmi dilemmáját vélte felfedezni a produkcióban. Nem kétséges, hogy a jelenlevő magyarok is meghatódtak Kubala, Kocsis, Czibor hazaszeretetén. Nem véletlen, hogy a rendezőnek azt ajánlották, hogy vetítse le filmjét az amerikai magyar közösségek központjaiban (Clevelandban, Chicagóban, New Yorkban), hiszen ezt mindenkinek látnia kellene.
November két hétvégéjének sikeres magyar filmbemutatói után a szervezők már azon gondolkodnak, hogy havonta egyszer magyar filmes weekendet rendeznek San Franciscóban. Ez is bizonyítja, hogy a feszült amerikai–magyar politikai kapcsolatból semmi sem érződik Kaliforniában.
a cikket az alábbi linken találod:
http://valasz.hu/vilag/kettos-magyar-siker-amerikaban-106851